1968. december 19-én reggel egy véletlen szikrától kigyulladt az algyői 168-as
számú olajkút. Messzire ellátszó, napokon át kísértetiesen lobogó fénye - a
döbbenetes látványon túl - az országos érdekű szakmát, illetve a magyarországi
olajbányászat rohamos terjeszkedését, kivívott rangját, sőt jövőbeni
lehetőségeit is különös megvilágításba helyezte. Az úgynevezett MAORT-szabotázs
idején, húsz-huszonkét évvel ezelőtt, amikor még szinte csak néhány zalai
falunak adott kenyeret nálunk az olajbányászat, kevesen töprengtek el a
lehangoló tényeken. Ma már viszont nem csupán az üzemi óriássá nőtt, az ország
nyugati és keleti tájait összekötő szakma rehabilitációjáról van szó, hanem
arról is, hogy az olajtermelés központja a Dunántúl délnyugati csücskéből
hirtelen a Nagyalföldre tevődött át. A szakmai törzsgárda szükségszerű
vándorlása pedig nemcsak egy-egy táj külső képét módosította, de az emberek
életmódját is máról holnapra gyökeresen átalakította. Mocsár Gábor alapos
tanulmányokat végzett ahhoz, hogy az olaj eleve izgalmas természetrajzán túl egy
érdekes szakma drámai küzdelmét is bemutathassa - váralanul fel-feltornyosuló és
nem egykönnyen megoldható gondjaival együtt.