Önéletrajz Mindenki roppant örült, amikor megszülettem, és egészen rózsaszínű
voltam, mint egy kövér barack az élet fájáról, amikor a dajkám kirohant velem a
nagy udvarra és felmutatott, mint a dauphint volt szokás Versailles-ban vagy
mint a kis malacot falun karácsonykor, és drága öreg Podmaniczky Frigyes épp
akkor jött arra Liszt Ferenccel, aki megpaskolt és megszagolt, s azt mondta:
?Ejnye, be jó szaga van! A leányok rögtön szaladtak a friss pelenkáért, miközben
réveteg kék tekintetem a Liszt fehér sörényén pihent, s gondoltam: zenész
leszek, mint ő! Éveken át a Zeneakadémiában a legfinomabb harmóniákban
nevelkedtem és a kegyes tanítórendi iskolában is én voltam a legjobb énekes őszi
délutánokon, mikor az egész osztály mélán bőgött, mint a fiaborjú. Később írtam
egy operát, két operát saját szöveggel, és ifjúi képzeletem titánhegységek,
mélységek és patakzások fantasztikus szcenáriumát építgette a wagneri
tradíciókban, amikor, hirtelen, inkább a szöveg vonzott, mint a zene, azaz a
zene a szövegben. Borzasztó sokat írtam, költöttem és komponáltam Rollinat
mintájára zenét, verseket, mindent, s végre megírtam gerjedő erotikákban A
Nászéj című első darabomat, mert már tizenhat éves voltam, és a nőnek nem volt
többé titka előttem. Kimerülten, álmokban s vágyakban megtörötten, kimentem
Párisba, ahol talán húsz évig voltam hetérák, színésznők, nagy írók és démonok
kegyence, s bejártam, majdnem gyalog, a nagy utakat mindenütt, sokszor
eltikkadva, hazavágyva, nagyszerű zokogásokkal magányos éjszakák mélyén, amikor
nem ment senki az utcán, csak én, és csak azért, mert az utca rabja voltam,
elhagyatott és hajléktalan. Holott mindenki azt hitte rólam, én vagyok Lord
Vincent Churchill, és Daudet azt mondta: ?Tu es si beau et élégant!, és én nem
mondtam semmit, csak elgondoltam, drága öreg Podmaniczky Frigyes és Liszt
Ferenc, ha élnének, mostan talán elhívnának vacsorára egyszer.