Ebben a művében Alan Watts merész szellemi kalandra hív: próbáljuk egyszerre
meghaladni a nyugati gondolkodás részletekbe tévedt, merev materializmusát és a
vallási tradíciókból lepárolt misztikus jellegű képzeteket. Kultúránk
ellentmondásainak gyökere, hogy félreértjük, kik vagyunk valójában. Az illúzió,
hogy elszigetelt, az univerzumtól elkülönült lényeknek éljük meg önmagunkat, oda
vezet, hogy ellenségesen viszonyulunk a külső világhoz. Ez táplálja a technika
vívmányainak pusztító jellegű használatát és a természet erőszakos és kíméletlen
leigázását. Watts bemutatja, mi okozza az Én mint olyan különálló ego érzetét,
amely konfrontálódik a számára idegen fizikai világgal; és végigvezet az úton,
amelynek során felnyílhat a szemünk és olyannak láthatjuk magunkat, mint aki
magából a világból jött, és egy vele, nem pedig kívülről érkezett oda. Hogyan is
lehetséges az egyáltalán, hogy egy lény, aki olyan érzékeny drágakövekkel
láthat, mint a szemek, olyan bűvös hangszerrel hallhat, mint a fülek, és az
idegszálak olyan káprázatos arabeszkjével rendelkezik, mint az agy, képes egy
istennél bármi kevesebbnek megtapasztalni önmagát? És ha ehhez még azt is
hozzáveszed, hogy ez a mérhetetlenül kifinomult organizmus szétválaszthatatlanul
?egyben van? környezetének még nála is csodálatosabb képződményeivel ? a
legparányibb elektronikus mintáktól a galaxisok egész közösségéig ?, akkor
hogyan lehet azt akárcsak elképzelni is, hogy ez a testet öltött örökkévalóság
ráunhat a létezésre? Részlet a könyvből