A XVI-XVII. század a holland festészet nagy korszaka, amelyet méltó módon három
zseniális mester, Rembrandt, Frans Hals és Jan Vermeer munkássága teljesít ki és
zár le. Közülük a legfiatalabb, a delfti születésű Vermeer a XVIII. századi
holland polgár tipikus életét élte. Tanulóévei után szülővárosa festőcéhének
tagja lett, majd - megfelelő idő elteltével - a céh elöljárója. A festés mellett
műkereskedéssel foglalkozott, hogy egyre népesebb családja kenyerét megkeresse,
olykor nyomasztó anyagi nehézségekkel is küszködött. Eközben állhatatosan, a
lehető legtökéletesebb megoldásokra törekedve, önmagával mindig elégedetlenül
festette képeit, amelyek egy-két kivételtől eltekintve a hétköznapok egyszerű
eseményeit ábrázolták. Festett tejet öntő konyhalányt, gyöngyöt mérő asszonyt,
kis szobában levelet olvasó nőt és néhány két-három alakos jelenetet: katonát
nevető leánnyal, leányt a zenemesterrel stb. Képei csendet, meghitt, ám kissé
melankolikus hangulatot árasztanak. A néző könnyen belefeledkezik egy pompás
szőnyeg mintáinak, egy hangszer kecses formájának, egy már-már tapinthatóan
anyagszerű ruhának vagy ékszernek a szemlélésébe, de a mesterségbeli tudás
minden eszközét felvonultató, roppant összefogott kompozíció végül is
lehetetlenné teszi, hogy belevesszen a részletekbe. Vermeer - témáit tekintve -
életképeket festett, aeuvre-je mégsem sorolható be egyszerűen a XVII. századi
zsánerfestészetbe. A fény és az atmoszferikus jelenségek megörökítése, az a
törekvése, hogy ne csupán korának egyes jellegzetességeit, hanem alaphangulatát
ragadja meg, a Műterem című festményen összefoglalt ars poeticája, mind olyan
előremutató vonása művészetének, amely csak három évszázad múltán talált
követőre.