Charles Reade-et a gondosan osztályozó, rangfokozatokat osztogató angol
irodalomtörténet Dickens tanitványai közé sorozza s annak a fejlődési láncnak
legfontosabb összekötő szeméül állitja be, amely a dickensi évtizedek
regény-prózájától, a Meredith elmélyült művészete felé mutatja a folytonosságot.
A dickensi kor a modern angol regény nagy fölfedező korszaka volt. A modern élet
gazdagsága, a társadalmi problémák óriási területei ekkor nyiltak meg az angol
regényirók előtt s ahogy az uj irói lehetőségekre vetik magukat, abban van
valami sajátságos angol vonás, valami a brit szellem világhóditó makacsságából
és kérlelhetetlenségéből, mely a földabrosz minden elrejtett csücskén ki akarja
tüzni a lobogót s a legcélszerübben akar kiaknázni minden talpalatnyi helyet. Az
angol regényirodalom hihetetlenül termékennyé válik, a tizenkilencedik század
végén már több mint 1300 ismert és kedvelt regényiró műveit kapkodják a
kölcsönkönyvtárakban. S ebben az óriási tömegben a legtöbb olyan iró, aki tart
valamit magára, problémákat old meg, tanit, javit és prédikál. nem elégszenek
meg a mesemondás művészi gyönyörüségével, nekik több kell, angol gyarmatként
kezelik a meghóditott tématerületeket melyeknek nemcsak természeti szépségeiről,
érdekesen szövődő életéről akarnak képet nyujtani, hanem hasznos vasát, szenét,
sóját is utolsó morzsáig ki akarják bányászni: acélozni, fűteni és izesiteni
velük a nagy angol nemzet gyakorlati életét. A tizenkilencedik század rengeteg
angol regényirója megannyi utilitarista Kolumbusz! Ebből persze baj támad.
Egyrészt maga a művészi alkotás sinyli meg a dolgot. A fantázia, hiába,
rakoncátlan ezeregyéjszakai szellem marad, aki jobban szeretne bizarr, mesebeli
palotákat épiteni, mint gépszijakat hajtani és kerekeket kenőcsözni. Másrészt az
irók tömegében tulnyomó számu az apró egyéniség, akiknek sok kötetes regényein
át igen szerény táperejü lepénnyé laposodik a nagy garral föltört problémák
kolumbusz-tojása s főleg nagyon sok köztük a gyöngébb nemhez, irói értelemben is
a gyöngébb nemhez tartozó irónő, akiknek a fölfedezett területeken kitüzött
lobogója bizony csak kékharisnya. Dickens és Thackeray nagyszerü kezdetei után
kátyuba kerül a pompásan induló angol realizmus és létrejön az élet mélységeinek
az a furcsa ábrázolása, melyre Wells azt a gyilkos jellemzést találta ki, hogy
csupa nasty sentiment and sham delicacy!