HERMANN HESSE több írást is szentelt az őt magát is komoly kihívások elé állító
művészlét kérdéseinek, amelyekben többek között a művész és a környező világ
gyakran súlyos konfliktusokkal terhes kapcsolatát boncolgatta. A Narziss és
Goldmund, a Gertrud és a Klingsor utolsó nyara mellett ezek sorába tartozik a
nagyjából száz éve született, 1912-13-ban írt és 1914-ben megjelent Rosshalde
is, amelynek (fiktív) főhőse egy igen tehetséges, ismert és sikeres festő,
Johann Veraguth. Ekkoriban Hesse még nem kezdett el festeni, de számos
festőbarátja volt - saját alkotói tapasztalatai mellett nyilván ennek is
köszönhető, hogy a szerző rendkívül érzékletesen írja le, hogy mit jelent a
művészi látásmód, illetve hogy mennyi öröm és mennyi kínlódás kíséri az alkotás
folyamatát. A regénybeli Veraguthnak hatalmas árat kell fizetnie művészi
sikereiért: házassága tönkremegy, a festő a hatalmas rosshaldei birtok egyik, a
felesége, Adele pedig a másik végében lakik, idősebbik fiuk, a bentlakásos
iskolába száműzött Albert már csak ritkán látogat haza, és a házaspárt egyedül a
kisebbik fiú, Pierre tartja még valamennyire együtt. Veraguth már kizárólag a
festészetnek él, és a váratlanul felbukkanó régi jó barátjával folytatott
beszélgetések során arra is rádöbben, hogy művészetének legfőbb ihletője a
boldogtalansága. A sors fintoraként, Veraguth csak egy súlyos szerencsétlenség
árán szabadulhat e kilátástalan helyzetből, és egy új - teljesebb és boldogabb -
élet reményét csak egy másik földrész, Ázsia kínálhatja fel neki.