1983-ban minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok
jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem
láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen - nincs szükségük
élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet
lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a
legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból. Csoda történt, vagy csupán
nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt? Miután csaknem
kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban
tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának
tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok
langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind
menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó
felelősség. De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez
jelentőséggel bír... de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan
bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal
nagyobb, mint azt bárki gondolta volna? Veres Attila a lovecrafti horrort és a
vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a
spekulatív fikció múltja és jövője előtt.