Magyarország az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve legalább másfél évtizede
világelső, vagy ahhoz közeli pozíciót foglal el. Kevésbé ismert, hogy ha nem is
ilyen egyértelműen ez nemcsak az öngyilkosságokra, hanem mindenféle
önpusztítással kapcsolatba hozható jelenségre is igaz. A tartósan rossz
helyzetet időnként javuló periódusok váltják fel, de az alaptendencián, tehát
azon, hogy hazánknak két világháborún, területe és népessége jelentős részének
elvesztésén és legalább hét rendszerváltáson átívelő időszakon keresztül is
sikerült megőriznie ezt a kétes dicsőség pozíciót, nem sokat változtat. Ez a
könyv arra vállalkozik, hogy a különböző nemzetkarakterológiai érveléseket,
szellemes metaforákat és bonmot-kat meghaladó, tudományos igény magyarázattal
szolgáljon ezzel a társadalmi ténnyel kapcsolatban.