Előszó 1956 óta felnőtt Magyarországon egy új nemzedék, amely már nem ismeri
apái félelmét, megveti a hazugságot, a képmutatást, nincsenek előítéletei és
szenvedélyesen keresi az igazságot. Ez a generáció immár folyamatosan és
rendszeresen megfogalmazza véleményét, kialakítva magatartásának a legalitáson
belüli és azon kívüli formáit: az aktív rezisztenciát. A hallgatólagos kiegyezés
a hatalom és az értelmiség egyes csoportjai között a 70-es években fokozatosan
megszűnt. Ebben a kiegyezésben, melyet a rendszer a 60-as évek kezdetén kötött
az együttműködésre hajlamos értelmiséggel, - miután legjobbjait börtönbe
záratta, kivégeztette, vagy emigrációba kényszerítette -, az új nemzedék nem
vett részt. Ezért kutatta fel azokat az elődöket és kortársakat, akik példát
mutattak a szabadság-eszményekhez kötődő hűségről, akik csalódtak a gazdasági
reform-próbálkozások és szociális ígérgetések között ingadozó politikában. Ez a
nemzedék a prágai tavasz eltiprásának tanulságából, az elnémíthatatlan lengyel
ellenállási mozgalmak üzenetéből azt a következtetést vonta le, hogy a
történelmet, elsősorban a közelmúlt históriáját meg kell ismernie.