Az esszé nem tűri, hogy feladatát előírják. ...törekvései azt a gyermeki
kedélyt tükrözik, amely habozás nélkül tűzbe tud jönni olyan dolgoktól, melyet
mások megalkottak - írta Adorno az esszé műfajáról. Ez a szabadság, kritikus
kíváncsiság, a világra való játékos és alázatos rácsodálkozás jellemzi a 20.
század egyik legjelentősebb írójának esszéit is, melyekben feltárul a szerző
novelláit és költészetét (is) megalapozó szellemi univerzum. Borges hedonista
olvasó, aki számára a Paradicsom egy könyvtár, a világ metaforája a Könyv, az
olvasás pedig soha véget nem érő, szenvedélyes kaland. Ezt az olvasót
követhetjük most, amint az izlandi költészetről, a célba nem érő Akhilleuszról,
a kabbala rejtélyeiről, a Bibliáról, Chaplinről, a krimiről vagy éppen a
halhatatlanságról, saját vakságáról és az írás műhelytitkairól elmélkedik. A
megmozgatott roppant tudásanyag ellenére hangja mindvégig személyes és
közvetlen, hitelesen adva át, hogy a gondolkodás élvezet, gyönyör, szórakozás.
Miközben hihetetlenül szerteágazó műveltségének mozaikjait összerakja, szétszedi
és újra összeilleszti, példát mutat arra is, hogy a periféria hogyan
viszonyulhat egyenrangú félként a nyugati hagyományhoz, és hogyan újíthatja meg
szuverén módon. Végső kérdése azonban egyetemes: mi az ember helye és szerepe a
Világ Könyvében? Olvasó, szereplő, netalán író? Magyar nyelven most először
egybegyűjtve jelenik meg az 1932 és 1982 között megjelent hat esszékötet összes
írása, a magyar Borges-recepció teljes bibliográfiájával kiegészítve.