Jékely Zoltán első kötetében, az Éjszakákban (1936) olyan ?lenyűgöző erővel?
szó-lalt meg, amely merész-fiatalon a magyar költészet magas vonulatába emelte,
oromversek-kel, szívszorító énekekkel kultúránk őrcsillagainak és
templomépítőinek megszenvedett, kiérdemelt közelébe, sorsos feladatok
teljesítésére kiválasztott tehetségként. A mulandóság-tudat, a nemzetféltés, a
szinte panteisztikus természetszeretet, a szerelem, a magyar múlthoz és a
mélyeurópaisághoz kötő bonthatatlan eljegyzettség vagy a haladás csapdájában
vergődő ember költőjeként? Mindenképpen őrlélekként. A tudatosnál elemibb és
mélységesebb emberség, a tragikum iránti fogékonyság, az izzó szenvedélyek, a
nosztalgiáktól nyugtalan magány, a kozmikus ?mindenség-félelem? és a
veszendőségérzet verseit írva egyidejűleg fejezi ki korunk emberének
szorongásait, irga-lom- és szeretetszomjas állapotát, az emberiség ősi
létélményeit s a felnőtt korba átmentett örök-gyermekit; áldva és féltve ember
és természet eredendő kapcsolatát. Életfogytig aggódik és küzd az emberért, akit
az Idősárkánynál is vadabbul fenye-getnek az ősellenség szövetségesei: a
Történelem Hétfejű Sárkánya s a gépi világ önnemző szörnyetegei. Őt magát is a
történelem teszi édenvesztetté, lelkileg hazáiban, Erdélyben és a Duna mentiben
is otthontalanná, fogyatkozó népét és élettérvesztő nyelvét féltő ?fájó
ma-gyar?-rá, aki azonban nemcsak széthóhérolt nemzete fenyegetettsége és
balsorsa miatt szo-rong, aggódva fogadja szívébe a bajba jutott népeket, a
lengyeleket, finneket vagy az abesz-szinokat, a modern olasz technikával barbár
módon legázolt ?szétlőtt testű feketék?-et. Bá-tor abesszin-apoteózisa nemzeti
líránk versremeke, együttérző magyar jajdulás s egy szinten van az elárvult és
Isten kezét hiába kereső magyarság zsoltáros énekével, A marosszentimrei
templomban című versével vagy a Kalotaszegi elégiával, melynek sorskérlelése
olyan szívbe markoló, mintha Kölcseyt vagy Ady elnémulása előtti üzenetét,
esdeklését hallanánk. 1940-ben a ?szép otthonosság? reményével visszaköltözik
szülőföldjére, de az újabb erdélyi sorsfordulat rádöbbenti helyzete
kilátástalanságára, s gyötrő tapasztalatokkal visz-szamenekülve itthon teljesíti
küldetését, nehéz küzdelmeiben oltalmazva ?az ember Szépbe-szőtt hité?-t (Ady).
A ?Minden Egész eltörött? modern kori drámájában és káoszában a szépség és az
életöröm ?mélyhegedü?-hangvarázsú igricének megmaradva az elveszett éden
élményeit, a szeretetet, a természeti iránti szerelmet életszükségletként éli
újra és sugározza az emberség- és létfelejtő világnak. Ez a kiadás is költői
termésének minden eddiginél teljesebb gyűjteménye, mely korábban ismeretlen
(jórészt kiadhatatlan) verseivel jelentősen gazdagodott. (Győri János)