A Kárpát-medence mai országainak kapcsolatait a közös történelmi múlt öröksége
feszültségekkel terheli. A versailles-i békerendszer, amely etnikai alapon
akarta átrendezni a határokat, nem megoldotta a soknemzetiségű birodalmak
problémáit, hanem megsokszorozta immár nemzetállami keretek között. A kisebbségi
jogok védelmére a nemzetközi jog sem tudott megfelelő válaszokat adni, e kérdés
elsősorban az egyes országok kapcsolatain, az aktuális politikai hatalom jó-
vagy rosszindulatán, vagy éppen közömbösségén múlik. A közép-európai
rendszerváltások időszakában újabb lendületet kapott a kérdés rendezése, több
nemzetközi dokumentum is született a kisebbségek védelmére. Emellett az
elhallgatott vagy burokban tartott kisebbségi kérdés a térség országai
bilaterális egyezményeinek részévé is vált, nem utolsó sorban figyelemmel az
euro-atlanti integráció kívánalmaira. 1991 és 2003 között Magyarország -
Ausztria kivételével - minden szomszédjával alapszerződést és/vagy kisebbségi
szerződést kötött, akkor rendkívül kedvező nemzetközi visszhanggal megtámogatva.
Mára ez a fény megkopott, főként az érintett országok kapcsolataiban, a
kisebbségeket érintő vitákban alig hallunk ezekről a szerződésekről. Vajon a
kétoldalú szerződések valóban alkalmasak a kisebbségi jogok megerősítésére, a
kisebbségek helyzetének javítására? Hogyan viszonyulnak az államok ezeknek a
szerződéseknek a végrehajtásához, tartalmuk több lehet-e írott malasztnál? Mi a
szerepe a bilaterális szerződéseknek a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszerben?
A kötet tanulmányai ezeknek a kérdéseknek járnak utána.