?Az élvezet, amelyet gyermekes szája, telt ajkai és vággyal teli, játékos
nyelve szereztek, egészen megzavartak, s egy sor új gondolatot szültek. [?]
Mindazok, akikké váltam, amíg csókoltam, és mindazok a Füsunok, akik
megelevenedtek bennem, miközben engem csókolt, egymásba gabalyodva növelték a
gyönyört. Éreztem, hogy ezek az első, hosszú csókolózások, a lassan kialakuló
szeretkezési szertartásaink apró részletei egy új tudás és számomra újfajta
boldogság, a földi világban ritkán elérhető mennyország kapuját nyitják ki
előttem. Ugyanakkor a csókolózással nemcsak a testi élvezet és az egyre növekvő
szexuális vágy kapui nyíltak meg, hanem mintha feltárta volna kapuját a nagy,
tágas és hatalmas Idő is, amely kiragadott bennünket a tavaszi délutánból.? A
2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban
élő Orhan Pamuk (1952?) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy
népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül
újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre
fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai
országban ? többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és
Olaszországban ? is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The
Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az
Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című
regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író
műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a
modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Beteljesült testi vágy,
elszalasztott boldogság és egy tárgy (a szerelmeskedés hevében elvesztett
fülbevaló): a könyv első bekezdésében sűrítve megkapjuk a regény lényegét. Az
1970-es évek régi-új, modernizálódó Isztambuljában minden ellentmondásos
összevisszaságban kavarog; a nyugatosodás útjait kereső, modern törököket
konvenciók bénítják. A jómódú Kemalnak kinyílt a világ, mégis csak lassan tud
kilépni élete kijelölt medréből, ezért elveszíti szerelmét. Füsun ugyanis, bár a
régi és szegény Törökországhoz tartozik, nem fogadja el az alárendelt, szeretői
szerepet. Kemalt a veszteség megszállottá teszi, életét szenvedélyének rendeli
alá, így lesz a regény egy rögeszme története és természetrajza. Kemal
mániákusan gyűjti a szerelméhez köthető tárgyakat, amelyek kézzelfoghatóvá
teszik és csillapítják vágyakozását. Ezek a fétissé váló hétköznapi tárgyak ?
mindegyik fejezetben ?kiállít? egyet-egyet belőlük ? állnak össze végül az
Ártatlanság Múzeumává. Pamuk mániákus gyűjtőmunkával fizikai valóságában is
létrehozta Isztambulban a múzeumot, amelyben viszont a látogató ezeken a
regényből a realitásba emelt tárgyakon végigvonulva rakhatja össze újra a
történetet ? a végsőkig feszítve ezzel a megszállottság határait, és egyben
végképp elbizonytalanítva az olvasót: kinek a története is ez? ?Pamuk őrültsége
maga a zsenialitás!? Umberto Eco