Szerző: Borsos Béla L?Harmattan Kiadó, 2016 A korombéli ember sok mindent átélt
már ebben az országban. Éppen elkerülte a szörnyű ötvenes éveket, az amnesztia
után eszmélt és mire felnőtt lett, recsegni ropogni kezdett a szocializmus remek
épülete. Aztán beköszöntött a vad kapitalizmus, eredetinek egyáltalán nem
nevezhető tőkefelhalmozás, a köztulajdon kiárusításának kora. A következő
fordulóban az intézményesített tolvajlás, mostanában pedig az új állami
monopolkapitalizmus, nepotizmus és autoriter rezsim kiépítése a cél. A
természettel való kapcsolat rendezése ezen időszak alatt soha, sehol nem
szerepelt a sürgős teendők listáján. Mégis voltak és vannak, akik megpróbálják.
Eme úttörők egy maroknyi csoportjáról szól ez a könyv. Dr. Borsos Béla némi
malíciával túlképzett sarlatánnak mondható. Lódoktori ? ahogyan annak idején
mondták ? diplomáját szögre akasztva a környezetvédelem lett a vesszőparipája.
Szabadúszó, volt parlamenti szakértő, tudományos kutató, szaktanácsadó és az
ENSZ szerződéses munkatársa. Bár földrajzból doktorált, mégis ökológusnak ?
humánökológusnak ? képzeli magát. A rendszerelméletet tartja ember és természet
kapcsolata legkívánatosabb rendező elvének. Részt vett a magyar Tisza-völgy
tájgazdálkodási koncepciójának kidolgozásában. A gyűrűfűi ökofalu egyik
alapítója, meghívott egyetemi oktató, a ?publikálj vagy pusztulj? törvényének
értelmében öt könyv és számos hazai, külföldi szakcikk, könyvfejezet szerzője.
Mellesleg szakfordító és szinkrontolmács, mert valamiből mégis csak meg kell
élni.