Szerző: Kárpáti András Gondolat Kiadó, 2014 A régi görög költészet ?múzsai?
mesterség: musiké, zene. A költői képzelet a szöveget, a ritmust és a dallamot
együtt teremtette meg, sokáig nem létezett ritmizált versszöveg dallam nélkül.
Amikor Athénben, a Kr. e. 5. század vége felé a költészet a zenei kifejezés új
eszközeit hódította meg magának, az arisztokrata elit felháborodva rontott rá az
újító muzsikus-költőkre. A régi, ?múzsai? rend felforgatásával az állam rendjét
is veszélybe sodorják, méltatlankodott Platón. Nem elég, hogy felszabadítják a
zenét a nyelv elsőbbsége alól, még a harmóniát is a szöveg, a logos elébe
merészelik helyezni. A közönség persze mindeközben ünnepelte az újítókat.
Szövegek sora tanúskodik arról, mennyire éles vita folyt Athénben az új zenéről:
milyen a jó és milyen a rossz zene, milyen hatással van az ifjúság nevelésére,
mely hangszereket lenne üdvös mellőzni, és így tovább. A könyv, miután
megismerteti az olvasót a zenepolitikai vita hátterével, kialakulásának okaival,
jeles alkotóival és az új zenei stílus jegyeivel, arra vállalkozik, hogy öt
fejezetben bemutassa, miként jelenik meg mindez a vázaképeken. Hogyan képes a
festő a vizuális humor eszközeivel felidézni a kortárs komédia színpadára vitt
zenepolitikát? Egy komédiakarakterré vált újító muzsikus hogyan és miért bukkant
fel száz évvel később Dél-Itáliában? Milyen változáson ment át a zenei vita
hatására egyrészt azoknak a régi mítoszoknak az ábrázolása, melyek az istenekkel
zenei versenyre kelő híres muzsikusokról szólnak, másrészt a görög ünnepek zenei
versenyeinek igen nagy múltra visszatekintő ikonográfiája? Kárpáti András
kötete, amely, amennyire ma lehetséges, a váza ókori vásárlója szemével láttatja
a képeket, az első magyar nyelvű mű a későbbi korokból ismerős zenei-politikai
csatározások klasszikus kori görög előképéről.