A mű szerkezete és stílusa. Külön szeretném hangsúlyozni a félreértések
elkerülése végett, hogy a jelen mű nem fordítás. A Gítával kapcsolatosan
semmilyen fordítói tevékenységet sem folytattam, csupán annyit tettem, hogy a
Gítá tizennyolc könyvét és annak hétszáz versszakát ? több fordítás is készült
magyarul, amiből meríthettem ? versbe szedve értelmeztem. Az első négy könyv és
az utolsó hat könyv minden egyes versszakát három nyolcsoros japán versformával
értelmeztem. Ezekben az esetekben az első versszak egy haiku és egy waka, a
második versszak egy fordított waka és egy haiku, míg a harmadik versszak ismét
egy haiku és egy waka összevonásából jött létre. A három egyenként nyolcsoros
versszakot egy háromsoros haikuval zártam le. A középső nyolc könyv ? vagyis az
ötödiktől a tizenkettedikig ? minden egyes versszakát egy nyolcsoros japán
versformával értelmeztem, ami egy haiku és egy waka összevonásából jött létre. A
nyolcsoros versszakokat itt is minden esetben egy háromsoros haikuval zártam le.
A könyv jellege. Jelen mű a Bhagavad Gítá szabad, kötetlen magyarázata és
értelmezése. A könyv nem tudományos munka, nem is fordítás, de nem is teológiai
okfejtés vagy filozofikus elmélkedés, annak ellenére sem, hogy található benne
teológia is, filozófia is, hanem egy szabad költemény. Minden versszak
értelmezésénél meghagytam a költő szabadságát, mely a szív és az ész, a képzelet
és a logika között mindig a szívet és a képzeletet választotta. Így annyira
szabad komolyan venni ezt a munkát, amennyire egy költő belső képeinek és
intellektusának összemosódó kitárulkozását komolyan lehet venni, vagyis,
mondhatnám cinikusan, semennyire, mindenesetre csak óvatosan, hisz egy költő
mégis csak egy költő, egy belső képekkel utazó szellem, és semmiképpen sem olyan
valaki, aki tévedhetetlen igazságok megformálója. A könyv célja. A könyv nem
titkolt célja, hogy a Gítá versein keresztül a keleti gondolkodást közelebb
hozza a nyugati olvasókhoz. A Gítában nem törekedtem egyetlen keleti szellemi
irányzat bemutatására sem, erre nem is lett volna lehetőségem, hanem egy
általános képet igyekeztem visszaadni a Kelet szellemiségéből. Írás közben arra
helyeztem a hangsúlyt, hogy a 21. század embere egy-egy versszakon képes legyen
elmélyülni, elgondolkodni, elmerülni, és e szellemi élmény hatására kilépjen
néhány pillanatra, percre, órára az elme gépiesen zakatoló fogságából, az örökös
elmelázból, amelyben mindannyian szenvedünk. Aztán az így elért csendben
megpihenhessen, felengedhessen, egy kicsit talán el is mosolyodhasson önmagán,
ahogy a lélek és a szív időtlenségét és egyetemességét megérzi egy karcolatnyi
sugallatra az örökké változó világban, és ahogy az istenien örök értelemben
megéli a földi élet sokszor túlhajszolt és túlizgult, túlvágyott és
túlgőgösködött, túlharagudott és túlokoskodott, előítéletekkel sújtott
értelmetlenségét. A Bhagavad Gítá a Mahábhárata indiai eposz része, a védikus
irodalom egyik alapműve. Jelentősége Indiában hasonlatos az Újszövetségéhez.
Mindenki olvassa, forgatja, erőt merít szavaiból. A kétszázezer versszakos
Mahábháratán belül a hétszáz versszakos Gítá Ardzsuna harccal szembeni
kételyeivel kezdődik, amelyek a végső ütközet előtt támadnak fel benne. Kételyei
jogosnak tűnnek, hisz az ellentáborban számos rokon és barát sorakozik föl,
számos tisztes harcos, akikkel szíve szerint sohasem háborúzna. Félelmeitől nem
képes megszabadulni, így megkéri Krisnát, a kocsihajtóját, vigye a két hadrend
közé, hadd szemlélje meg utolszor, kikkel is fog életre-halálra küzdeni. Krisna
teljesíti kérését, és a Gítá ezen a ponton kezdődik el. Ardzsuna az első énekben
a két had között állva elmondja a félelmeit, míg Krisna a következő tizenhét
énekben azon felül, hogy megpróbálja eloszlatni a felmerült félelmeket, szellemi
beavatásban részesíti Ardzsunát. Ez a szellemi táplálék a védikus bölcseletbe
enged bepillantást. Kicsit patetikusan hangzik, de nem áll messze az igazságtól,
hogy a Gítában a szellemi kasztot képviselő Krisna ad lelki eligazítást a harcos
kasztot megtestesítő Ardzsunának. A mítosz szerint a Mahábhárata eseményei a ma
is tartó világkorszak kezdetére esnek, vagyis Krisztus előtt háromezer körülre.
Az eposzban zajló rokonháború vezette be a Vaskorszakot. A Bhagavad Gítá a
harcos kaszt Testamentuma volt, hisz Krisna nem a tűzhely mellett, hamuban sült
pogácsák eszegetése közben, hanem a harcmezőn, egy öldöklő csata kellős közepén
részesítette szellemi beavatásban Ardzsunát. Részletek a könyvből (II. kötet):
Aki szívében hordja az égi oltárt, tudja, az énség egy múló fogság, hiába
beszél, remél, mozog és forrong, érti, az élet játék, égből leszakadt vágykép. A
taps, a siker, ha komolyan elhiszed, neked szól mindez, s nincs benne Isten,
dicsben úszó egódba tapaszt, megkattansz, s a taps hamis fényében csodálod rút
önmagad. Mi a szabadság? Néma imákkal térdelsz az Isten balján, hallod a
hangját, vezeklés és áldozat, mennyei oldat, békés s nemes szívedben Isten
üldögél szótlan.