?No, és milyen vendég vagyok én? Énvendég. Elegyes. Tudok lenni ilyen is, olyan
is. Boldogult tahókoromban remek botrányvendég voltam néhanap. De már akkor is
tudtam példás vendégnek lenni. Ha összeszedtem magam. Valám villámvendég is
nemegyszer, untam a hosszas vendégeskedést. Az egyik nagy hibám: vendégségben
iszom. A hibát nem kisebbíti, hogy otthon is. A másik, hogy ha valami érdekeset
tapasztalok a vendégségben, akkor azt megírom. Nem is igen hívnak már
mostanában. De nem is igen bánom. Ma már elmondhatom magamról: jó vendég vagyok,
nagyon jó. Mert ritkán megyek. Ha egyáltalán. Igaz, ha mégis, akkor sokáig
maradok. Megülök. De láncvendég nem vagyok. Mindig van, aki elvigyen. Haza. Ott
szeretek már vendégeskedni leginkább. Ott emlékezem a régi vendégekre.? Bächer
Ivánnak van mire emlékeznie. Kisgyerekként, családi körben kezdte a
vendégeskedést, aztán a kör egyre bővült, és ő hosszú-hosszú évekig vendéglátott
és vendégellátott. Most megosztja élményeit és tapasztalatait az olvasókkal.
Elméleti alapozást és gyakorlati tanácsokat ad. Használati útmutatást a
vendéghez, aki furcsa egy szerzet, annyi válfaja és alfaja van, hogy győzze őket
fel- és kiismerni az ember. Recepteket ír, mivel lehet feldobni, aztán, amikor
feldobódott, lenyugtatni. No meg főleg jóllakatni, mert a vendég ugyan nem enni
jön, de ha már ott van, eszik, mégpedig rengeteget. Év vége táján, az ünnepek
közeledtével, amikor kezdetét veszi a vendégjárás és vendéglátás, felettébb
hasznos lehet egy ilyen kézikönyv. Vendégkönyv. Mert a vendéglátás időigényes,
fáradságos, és nem utolsósorban költséges foglalatosság. A vendégnézés azonban
kárpótolja az embert. Mert az remek mulatság. És Bächer Iván mestere ennek. A
vendégnézésnek. A vendégmegírásnak. Az írásnak.