A Kivándoroltak 1992-ben jelent meg Németországban, majd négy évvel később a
szerző fordításában az angol nyelvterületen. A kritikusok egybehangzó véleménye
szerint Sebald életművének legtökéletesebb darabja ez a négy elbeszélésből álló
ciklus. Henry Selwyn, Paul Bereyter, Ambros Adelwart, Max Ferber - az író e
négy, különös, boldogtalan sorsú kivándorolt életének felderítésére vállalkozik
hosszú elbeszéléseiben. Amerikába, Angliába, Svájcba utazik, hogy megismerje és
lejegyezze egykori főbérlője, általános iskolai tanára, nagybátyja és festő
barátja múltját, és a rokonok, ismerősök elbeszélései labirintusszerűen vezetik
újabb és újabb sorsokhoz és helyszínekre, a nyomkeresés logikája szerint. Sebald
szinte mániákus pontossággal jegyzi le a kivándoroltak történetének minden apró
részletét, mígnem a lényegtelennek tűnő történetfoszlányokból, elhallgatott
információkból és megfakult fényképekből kirajzolódik az otthontalanul leélt
életek fájdalma, s megmenekülnek azok az emlékek, amelyektől olyan
kétségbeesetten, akár tudatuk vagy életük kioltása árán is szeretett volna
megszabadulni a négy főhős. Sebald megszállott tudósként látszólag a tények
felderítésére vállalkozik és bőségesen ontja olvasóira a megtalált iratokat,
képeket és adatokat. De talán mégsem lepődünk meg azon, hogy a hiteles
dokumentumok egy része csupán kitaláció. Mert Sebald motívumokkal sűrűn átszőtt
költői prózája rádöbbent: az irodalmi fikció talán mindennél hitelesebben
dokumentálhatja az elhallgatott fájdalmat, rajzolhatja meg a lélek ismeretlen
tájait. Winfried Georg Sebald 1944-ben született Wertachban, Bajorországban.
Svájcba áttelepülve gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1970-től Norwichban
lett egyetemi oktató. Fontosabb irodalmi publikációi 1990-től jelentek meg,
szépirodalmi tevékenysége mellett a német irodalomról szóló esszéi, tanulmányai
is ismertek. 2001-ben, Austerlitz című regényének megjelenése után sokan őt
tartották a következő irodalmi Nobel-díjra legesélyesebbnek. Ugyanebben az évben
autóbalesetben meghalt.