Mindenkit köt valamilyen személyes élmény a természethez, még azt is, aki
szinte egész életét szürke háztömbök között éli le. A rideg tűzfal tetején -
nemcsak Derkovits ismert képén, a valóságban is - még ott énekel a házi
rozsdafarkú. Ám milliónyira rúg azoknak az állatfajoknak a száma, amelyek a
kipusztulás felé sodródnak. Az iparosodás, a városiasodás, a kemizálás, a
hulladékok és szennyező anyagok felhalmozódása stb. egyre kényszerítőbb erővel
szólít bennünket: fordítsunk több gondot min az emberkéz alkotta, mind pedig
természeti környezünkre! Bonyolult rendszereket kell megismernünk; megóvni,
karbantartani; működéseket szabályozni. S ez pedig elképzelhetetlen anélkül,
hogy ne ismernék azokat a részeket - vagy legalábbis a legfontosabb,
leggyakoribb élülényeket; a természetben betöltött szerepüket-, amelyekből ezek
a rendszerek (ökoszisztémák!) felépülnek. Gyakran hasonlítják az ökológiai
rendszerek működését - durva leegyszerűsítésként - egy jól szabályozott,
olajozott gépezethez. Pedig mennyivel bonyolultabb bármilyen gépezetnél! De
sokszor egy géphez sem lehet pusztán csak rideg hozzáértéssel nyúlni. Hányszor
halljuk: a jó mester nemcsak ismeri, szereti is a gépét! Mennyivel inkább igaz
lehet ez a természettel való kapcsolatunkban. Nemcsak ismernünk kell a
természetet; azt az érzelmi köteléket sem nélkülözhetjük, amit a természet
esztétikai élménye nyújt. Kettős célú tehát e kis könyv. Színes cégtáblaként
akarja felhívni a figyelmet legfontosabb, leggyakoribb vadon élő állatainkra,
utalva a természetben betöltött szerepükre. S arra is budít, hogy megfigyelésük,
tanulmányozásuk révén juthatunk el ahhoz a személyes élményhez, amelyet a
természet az értő szemlélőnek nyújt. Aki lát is, nem csak néz.