Anna ?Ahmatova gyönyörű versrészletével indítom mondandómat. /? . . . Képtelen
dolog, /hogy annyi emlék őröl a szívemben./ Emlékezetem vendége vagyok/ nagy
ritkán. De még ő is becsap engem./? Valóban, a szakácskönyvemből kihulló,
elsárgult receptek idézték fel azok emlékét, akiktől kaptam őket. Tizenegy
élettörténet kúszott elő a cédulákat forgatva, úgy gondoltam, hogy lejegyzem
azokat. Családtagjaim, rokonaim, kedves emberek a múltamból ide kerültek a
könyvem lapjaira. Polgári- paraszt és értelmiségi családok idéződnek meg egy-egy
elsárgult ételrecept nyomán. Megjelenik velük a történelmi kor, a hozzájuk
tartozó környezet, de kiemelten az örök asszonyi törekvés, hogy a családot
étellel ellássák. ?. . . De minden recept mögött ott van egy asszony, körülötte
az otthon melege, a párolgó étel felett elhangzott szavak, a lélek és gyomor
elégedettsége, örömök és bánatok. Ott a miliő, amelybe születtek, vagy
teremtettek maguknak, és a kor, amelyben nem szabad választásuk alapján élni
kényszerültek.? Számba vettem a régi konyhák ízeit, ételeit, és le is írtam az
elkészítés módját. Elmélkedtem közben az emlékezetünk megőrző képességéről,
amely lehetővé teszi számunkra a múltba nézés nagy kalandjait. Aztán
visszatettem a recepteket a szakácskönyvem lapjai közé. Barna betűkkel nyomták a
könyvemet, ó sárga lapokra.