A kereszténység és a világ kapcsolatának kérdését olyan korban idézzük fel,
amely meghasonlott önmagával, meginogtak szellemi alapjai és ezáltal a világhoz
és a kereszténységhez való viszonya is bizonytalanná vált. Csak ez magyarázhatja
meg azokat a kísérleteket, amelyek az antik szellemet a kereszténység ellen
igyekeznek manapság kijátszani, s Julianus Apostata álmát próbálják újra
álmodni, a technika barbár erőinek, az élet elszemélytelenedésének, a
felszabadult hajlamok és ösztönök új viharában, amely nem fenyegeti ugyan a
kereszténység vallási szubsztanciáját, de a Nyugat keresztény kultúráját és vele
egyetemben a humanizmust legalább oly mértékben fenyegeti, mint ahogy Kelet és
Észak barbárai fenyegették valamikor a római birodalmat.