A tájnak baljóslatú és veszendő hangulata volt, és veszendő volt az a kis
figura is, az utas, aki botjára támaszkodva ment át a tájon, feje fölött a hold
világa. Ki ez a veszendő utas, és vajon merre van ez a titokzatos holdvilágos
táj? E kérdésekre sokféle válasza van ennek a különleges, mélyen rétegzett
regénynek, mely egyfelől mély szimbólumokat rejtő bölcsészettudományi
kincsesbánya, másfelől a könnyed lektűr jegyeit magán viselő, finom humorú,
komplex alkotás. Szerb Antal e műve első megjelenésekor már elismert írónak
számított. Noha esszéi és irodalomtörténeti munkái is időtállóak, nevét mégis
elsősorban regényei miatt ismeri a szélesebb közönség: ezek közül is talán az
Utas és holdvilágot övezi a legnagyobb kultusz. Több nyelvre lefordították,
emellett készült már belőle színdarab, film és rádiójáték is. Főszereplője,
Mihály olaszországi nászútjukon magára hagyja feleségét, mert a velencei
sikátorok kínzó vágyat, ellenállhatatlan nosztalgiát ébresztenek benne elveszett
kamaszkora iránt. Ifjúságának legszebb, de szépségében borzongató, misztikával
és tragédiával átitatott periódusához próbál meg visszakapcsolódni, melyet a
regényben jelképessé vált Ulpius-házban töltött, és amit már lezártnak hitt.
Útját immár egyedül folytatja emlékek, intuíciók nyomán, véletlenek sodrásában,
és közben nem csupán az olasz táj tárul fel előtte, hanem önmaga keresésében
saját sorsának tragikumára is végérvényesen rádöbben.