Félőlénynek van egy könyvtára, a könyvtárában sok-sok mese, a sok-sok mese
pedig arról szól, mint tudjuk, hogy a gonoszoknak a mesék végén tutira annyi
lesz. És mert ez le van írva, akkor ez is a világ, sőt, ez a világ, és amíg
ezeket a meséket mondja valaki, vagy akár ha nem mondja, de mondhatja, csak a
kezébe kell vennie az egyik könyvet a sok közül, és már olvashatja is
fennhangon, mondjuk teázás közben, addig a szörnyek világa csak rút látszat,
illúzió, kamu. Békés Pál Az Utolsó Kiserdő az egyetlen hely, amit még nem
hajtottak rémuralmuk alá a triplatokájú vahordályok, hurkoltfarkú csökött
sarabolók, kukkoló berregények és társaik, vagyis a SZÖRNYEK. Az erdő lakója, a
Félőlény annyira retteg, hogy már elő sem bújik odújából. Nem mesél barátainak,
Rakoncnak, Porhanynak és Csupáncnak könyvtára csodálatos köteteiből, pedig eddig
ezek a történetek tartották úgy-ahogy távol a szörnyeket. A Félőlény legjobb
barátja, Csatang már elhagyta otthonát, a Kiserdőt. Egy nap azonban Csatang
visszatér, hogy megossza barátaival: a helyzet menthetetlen, legjobb lesz, ha
mind szörnnyé válnak. A Félőlény enged az unszolásnak, és a szörnyfelvételi
irodába indul, hogy kiállja a három próbát... Békés Pál klasszikussá vált meséje
bátorságra és őszinteségre tanít; arra, hogy inkább nevezzük nevén a rosszat,
mert csak így lehet vele szembeszállni. Szörnnyé válni könnyű. Nagyon könnyű.
Nem lenni szörnnyé: az a nehéz.