John Updike tizenhatodik regénye századunk hatvanas éveinek Brazíliájába viszi
az olvasót. A tizenkilenc éves, fekete bőrű utcagyerek, Tristáo és a tizennyolc
éves, fehér bőrű, gazdag Isabel a Copacabanán ismerkedik meg egymással. Lángoló
szenvedélyük szembeállítja őket a konvenciókra épülő brazil társadalom
szokásaival és magatartási normáival, ezért állandó konfliktusba kerülnek
környezetükkel. Tristáo anyja, a Rio de Janeiro nyomornegyedében élő prostituált
ugyanúgy ellenzi kapcsolatukat, mint Isabel politikus apja, aki mindenre elszánt
bérencek segítségével igyekszik visszaszerezni eltévelyedett lányát. A
szerelmesek azonban családjuk ármánykodásai ellenére kitartanak egymás mellett,
s Brazília ősrengetegében próbálnak új otthonra lelni, tudatosan vállalva az
elkerülhetetlen szenvedést hozó házasság minden következményét, s egyetlen
percre sem inognak meg abban a hitükben, hogy a sors egymásnak rendelte őket.
Életük fontos fordulóponthoz érkezik, amikor a gyötrelmekbe belefáradt Isabel
végső kétségbeesésében egy sámánhoz fordul segítségért, s e találkozás a szó
szoros értelmében varázslatos módon megváltoztatja sorsukat. Az átfogó
társadalomábrázolásra törekvő regény bepillantást enged a modernizálódó Brazília
legkülönbözőbb népcsoportjainak és társadalmi rétegeinek hétköznapjaiba. Updike
a tőle megszokott fantáziadús metaforákkal teletűzdelt nyelven, vaskos
naturalizmussal és szigorú tárgyilagossággal beszéli el a modern kori Trisztán
és Izolda csodás eseményeket sem nélkülöző, mértani pontossággal kifeszített
szerkezetbe foglalt történetét.