A Szobotka-hagyatékban talált, eddig még publikálatlan novellák izgalmas
olvasnivalót kínálnak. Örökre az elhunyt író titka marad, miért nem hozta
nyilvánosság elé remek kis írásait. Talán szándékosan tartotta vissza ezeket a
novellákat, hogy életen túli üzenetként jussanak el hozzánk hol mikrorealista,
hol szürrealista remeklései, olykor egyenesen a misztikába hajló, titokzatos
történetei, úti élményei, szikár humora gazdag áradása, jóízű nevetésre fakasztó
vénkisasszony-portréi, a polgári világ kicsinyes, mégis szánalomra méltó
figurái. Hősei soha ennyire változatosak nem voltak, mert az önmaga halott
létformájából váratlanul előlépő és élő önmagával találkozó fiatal nő éppúgy ott
lelhető az új hősök között, mint az Úristen, aki a lichthofba látogat, mint
Cecil, a légy, aki ittasan nem tisztel semmi tekintélyt, gyilkosok és ádozatok
forró lehelete csap ki a sorokból, nők és férfiak keresik egymásban önmaguk
igazolását. Az író pedig a művészi és emberi igazságot keresi, akár a kötet
címadó novellájának szereplői. A Harkály a fán hősnője, Madame, a kiérdemesült
színésznő, így válik szimbólummá, a háború után még ocsúdni is nehezen tudó,
megkínzott, útját kereső Európa líraian szép jelképévé.