Életünk spirituális zarándokút, melynek értelmét nem kívülről kapjuk; magunknak
kell kikovácsolnunk. Sheldon Kopp amerikai pszichoterapeuta ezen intelem
aranyfonala mentén ver hidat az archaikus bölcsesség és a mai pszichoterápia
felismerései között, Lao-cétől Carl Gustav Jungig. A pszichoterapeuta, napjaink
szellemi tanítómestere, nem az igazság letéteményese; ő is csak egy másik,
gondterhelt emberi lény. Hiú remény tőle várni a megváltást, hisz képtelenség,
hogy valaki más oldja meg a mi problémáinkat. A terápiás páciens elbeszéli saját
életének történetét, így tanul. És mi, olvasók? Ismét csak valakinek a
tanítványai leszünk, vagy elkezdünk végre tanulni? Vajon képesek vagyunk-e
ráismerni saját tükörképünk darabkáira az ősi kultúrák mítoszaiban, a
világirodalom ?nagy? elbeszéléseiben Gilgamestől Cervantesen át Hesséig, és a
pszichoterápiás praxis ?kis? történeteiben ? mindazokban a narratívákban,
amelyeket sokat próbált útikalauzunk tár elénk és kommentál ebben a bölcs,
provokatív, kétségbeejtő, felemelő, de mindenekelőtt emberi, túlságosan is
emberi könyvében? ?A zen mester arra int: ťHa Buddhával találkozol az úton, öld
meg!Ť Ezzel arra hívja fel a figyelmünket, hogy az életünk értelme nem kívülről
származik, hanem belőlünk fakad. Mindnyájan elértük már a buddhaságot, csak
észre kell vennünk. A filozófia, a vallás, a hazafiasság: megannyi üres bálvány.
Életünknek csupán annyi értelme van, amennyivel mi magunk ruházzuk fel. Buddhát
az úton megölni annyi, mint feladni a reményt, hogy rajtunk kívül bárki is a
mesterünk lehet. Senki sem nagyobb senki másnál. Aki felnőtt, annak nincs se
apja, se anyja, csupán testvérei vannak.?