Petőfi Sándor: Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! ? A magyarok istenére
Esküszünk, Esküszünk hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A
magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk Sehonnai
bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a
haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem
leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot
hordtunk Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy
rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy
hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! Magyarok istenére
Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A
magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Pest,
1848. március 13. A magyar hazafias költészet legemlékezetesebb darabja Petőfi
Nemzeti dala: az 1848. március 15-i forradalom egyik közvetlen kiváltó oka és
jelszava lett. Ezt szavalta el a költő reggel a Pilvax kávéházban, majd az
orvosi egyetem udvarán, később a jogászok kívánságára a szeminárium (papnevelde)
terén, végül Landerer nyomdája előtt. A kivívott sajtószabadság első terméke
volt, s ezrével osztották szét a nép között. Petőfi dal-nak nevezte költeményét,
de valójában kiáltvány, felhívás a nemzethez: agitál, lelkesít, haladéktalan
állásfoglalásra késztet. A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb gondolat mindjárt
a vers elejére kerül, ugyanúgy, mint Vörösmarty Szózatában. A lényegre
lerövidített kurta mondatok parancsa (az első, négy sorban nyolc mondat
található) válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali elhatározásra
ingerel: választani kell a rabság és a szabadság között. A refrénmár magában
foglalja a nép válaszát is: a többes szám első személyű, esküvel nyomatékosított
döntés a hallgatóság megváltoztathatatlan akaratát fejezi ki. Nem csak a versből
olvasható ki ez, a valóságban is így történt már a költemény első elhangzásakor
is. A Nemzeti dal voltaképpen első strófájával már elérte célját, a további
versszakok ennek az egyetlen ésszerű döntésnek a helyességét igazolják. A költő
a múlt, a jelen és a jövő érveivel a hallgatóság érzelmeire kíván hatni.
Hivatkozik a hajdan szabadon élő ősapákra, akik most kárhozottak, mert
szolgaföldben nem nyughatnak (2. versszak). A szónok ingerült keménységgel kel
ki a sehonnai bitangok ellen, akikben nem él az az önbecsülés, az a szép
tisztesség, melyről Balassi is írt az Egykatonaénekben. A becsület parancsa most
a hazáért való önzetlen harcot, önfeláldozást követeli (3. versszak). A lánc és
a kard ősi metaforáinak szembeállítása is a hazafiúi önérzetet ébreszti fel
(4.). A refrénben újra meg újra megerősített helyes választás a távoli jövő
dicsőségét sejteti, hiszen a jelen történetformáló tette visszahozza a magyar
név régi nagy hírét (5.). Az érvsorozat eddigi határozottságát az utolsó
versszakban (6.) érzelmesebb hang váltja fel, s a költői képek a vallás
fogalmaihoz kapcsolódnak. A késő unokák áldó imádsága a szentté lett hősök nevét
idézi fel, mikor leborulnak majd domborodó sírjaikra. A költemény dal jellegét
támasztja alá a versforma: a kétütemű, a sormetszeteket pontosan betartó felező
nyolcasok alkalmazása. A refrén döntő elhatározottságát emeli ki, hogy a hatodik
és a nyolcadik sor egyetlen ? a korábbiaktól eltérő ? három szótagos ütem.
refrén: az ismétlés egyik fajtája; rendszerint a költemények versszakainak végén
? ritkábban más helyen ? ritmikusan visszatérő verssor(ok). Tartalmi szerepe
igen sokrétű: leggyakrabban a refrénben szólal meg legnyomatékosabban a
költemény alaphangja, legfőbb mondanivalója.