Karácsonyi kívánság - Éldekorált kiadás Maditát nem érdekli a karácsonyi
készülődés, a forralt bor és mézeskalács. Három évvel ezelőtt, egy decemberi
estén meghalt a szerelme; azóta Madita számára, aki a bánatával visszaköltözött
szülőfalujába, az advent az év legnehezebb időszaka. Tündéri unokahúga, Ella és
az ő kisöccse, Jancsi teszik elviselhetővé számára ezt a néhány hetet. A
gyerekek rábeszélik nagynénjüket, hogy közösen írjanak levelet a Télapónak,
mindhárman vessék papírra a kívánságaikat - miközben neki fogalma sem volt
arról, hogy a levél később nem a szemétbe kerül, ahogy tervezte, hanem
olyasvalaki kezébe, aki bármit megtenne azért, hogy Maditát újra mosolyogni
lássa... - Ezek itt mi vagyunk, öten a fa körül? - kérdezte Madita, amikor
másnap délután unokahúgával a nappaliban ült az asztalnál, és figyelte, ahogy a
kislány a színes ceruzával hatalmas barna zsákot rajzol a feldíszített
karácsonyfa alá. Madita öt figurát számolt össze a fa körül, volt köztük
magasabb, alacsonyabb, de Ella mindegyiknek hatalmas krumpliorrot és hosszú
szempillát rajzolt. A kislány még csak fel sem pillantott a nénikéjére, hanem
továbbra is határozottan a papírra nyomta a ceruzát, és vonalanként barnára
színezte a zsákot. - Igen - válaszolta szűkszavúan. Madita melegséget érzett a
mellkasában, ahogy az unokahúgát nézte, amint az ügyetlenül, de erősen
összpontosítva befejezte a művet. - Ez itt biztosan te vagy, igaz? - A sárga
pulóvert viselő kisebb emberkére mutatott. Akkoriban a sárga volt Ella kedvenc
színe. - Ez pedig az öcséd. Ella ceruzája megállt a levegőben, miközben
tekintetével izgatottan követte Madita ujját, ahogy az egyik szereplőről a
másikra vándorolt. Bólintott, anélkül hogy egy arcizma is rándult volna, mintha
tulajdonképpen teljesen világos lenne, melyik alak melyik családtagot ábrázolja.
- A nagyobb, szakállas ember az apukád, igaz? Ella még egyszer bólintott. A két
utolsó szereplőnél Madita elbizonytalanodott. Nagyon hasonlítottak egymásra,
mint ahogy Thea és Madita is a vörösesbarna hajuk miatt. Aztán Madita
észrevette, hogy egyikük szemüveget visel. - Ez vagyok én! A szemüveget nagyon
jól megrajzoltad. - Az unokahúga büszkén elmosolyodott. - De mik ezek a kék
pöttyök az arcomon? Kanyarós lettem? A kislány lassan a rajz fölé hajolt, egy
pillanatig vizsgálgatta, majd folytatta a rajzolást, mintha mi sem történt
volna. Közben halkan így szólt: - Ez azért van, mert mindig sírsz, amikor jön a
Télapó. Madita úgy egyenesedett fel, mintha tetten érték volna, azonnal nyomást
érzett a bordája környékén. Pont ebben a pillanatban trappolást hallott a lépcső
felől, és ahogy körülnézett, egy izzó üstököst látott maga felé rohanni, amiről
aztán kiderült, hogy a hároméves Jancsi az, rikitóvörös, pomponos sapkában. A
kisfiú, amint odaért, az ölébe vetődött. Őt követte Thea, kezében
bevásárlótáskával, vidáman mosolyogva. Ahogy mostanában oly gyakran, Madita és a
nővére a tegnap este után is úgy tettek, mintha semmi nem történt volna, mintha
nem szakadtak volna félbe a beszélgetések, mintha nem hullott volna egy
könnycsepp sem, és Madita ennek nagyon örült. Így könnyebb volt elhessegetnie a
felkavaró gondolatokat és a következő napra, az apró-cseprő feladataira
összpontosítania. - Na, mit csináltok, festegettek? Apropó, Jancsi, Ella,
kérjétek meg Maddit, hogy segítsen megírni a karácsonyi leveleiteket a
Télapónak, amíg én kitakarítok! A gyerekek szeme rögtön felcsillant az
izgalomtól. Jancsi máris felmászott egy székre, és föl-le ugrált rajta. -
Kalácsonyi levél, kalácsonyi levél, kalácsonyi levél! - kiabálta, miközben puha
vörös haja ütemesen röpködött. A nővérek vidáman egymásra nevettek. - A
kívánságlistáról van szó. Levelet írhatnak a Télapónak a kívánságaikkal -
magyarázta Thea, és Maditának eszébe jutott, hogy már tavaly is írtak ilyet a
gyerekek. - Segítesz nekik? Már majdnem elfeledkeztem róla. - Persze - egyezett
bele Madita gondolkodás nélkül. Levette a sapkát Jancsi fejéről; a kisfiú közben
kibújt a télikabátjából, és a földre ejtette azt. Gyorsan telepakolták az
asztalt színes papírral, magazinokkal és játékkatalógusokkal, gyerekollókkal,
ragasztóval és csillámló tollakkal. Ella félretolta a rajzát, felkapta az egyik
katalógust, és villámgyorsan lapozgatni kezdte, mintha valami konkrét dolgot
keresne, miközben Jancsi egyesével kézbe vette és megvizsgálta a ceruzákat. -
Tehát akkor kérlek, magyarázzátok el nekem, hogy működik ez - kérte Madita. -
Olyan régen csináltuk utoljára, hogy már nem is emlékszem. - Jancsi és én
képeket vágunk ki, felragasztjuk őket - gondolkodott Ella, de közben tovább
keresgélt -, aztán neked kell megírnod a levelet. Mi pedig majd megmondjuk, mit
írj. - Rendben! - mondta Madita, és hátradőlt. Jancsi ugyanolyan figyelmesen
hallgatta a nővérét, mint ahogy a kislány lapozta a katalógust, majd a nővérét
utánozva ő is a kezébe vett egyet. - Ezt kérem! - kiáltott fel hangosan, és egy
indiánsátorra mutatott, majd azután megpillantott egy versenypályát. - És ezt
is! Meg a tűzoltóautót!