A végtelen életrajza Az esszé nem tűri, hogy feladatát előírják. ...törekvései
azt a gyermeki kedélyt tükrözik, amely habozás nélkül tűzbe tud jönni olyan
dolgoktól, melyet mások megalkottak - írta Adorno az esszé műfajáról. Ez a
szabadság, kritikus kíváncsiság, a világra való játékos és alázatos
rácsodálkozás jellemzi a 20. század egyik legjelentősebb írójának esszéit is,
melyekben feltárul a szerző novelláit és költészetét (is) megalapozó szellemi
univerzum. Borges hedonista olvasó, aki számára a Paradicsom egy könyvtár, a
világ metaforája a Könyv, az olvasás pedig soha véget nem érő, szenvedélyes
kaland. Ezt az olvasót követhetjük most, amint az izlandi költészetről, a célba
nem érő Akhilleuszról, a kabbala rejtélyeiről, a Bibliáról, Chaplinről, a
krimiről vagy éppen a halhatatlanságról, saját vakságáról és az írás
műhelytitkairól elmélkedik. A megmozgatott roppant tudásanyag ellenére hangja
mindvégig személyes és közvetlen, hitelesen adva át, hogy a gondolkodás élvezet,
gyönyör, szórakozás. Miközben hihetetlenül szerteágazó műveltségének mozaikjait
összerakja, szétszedi és újra összeilleszti, példát mutat arra is, hogy a
periféria hogyan viszonyulhat egyenrangú félként a nyugati hagyományhoz, és
hogyan újíthatja meg szuverén módon. Végső kérdése azonban egyetemes: mi az
ember helye és szerepe a Világ Könyvében? Olvasó, szereplő, netalán író? Magyar
nyelven most először egybegyűjtve jelenik meg az 1932 és 1982 között megjelent
hat esszékötet összes írása, a magyar Borges-recepció teljes bibliográfiájával
kiegészítve.