A lázadó ember A XX. század szenvedélyes szerelme a szolgaság. Albert Camus 1943
júniusában odalépett Jean-Paul Sartre-hoz, hogy bemutatkozzon neki - így
kezdődött kettejük barátsága a nácik által megszállt Párizsban. A háború után
azonban filozófiai gondolkodásuk más irányba fordult, szakmai és személyes
viszonyuknak Camus 1951-ben megjelent írása, A lázadó ember vetett véget. Ez az
esszé, mely a Sziszüphosz mítoszának folytatásaként is értelmezhető, a lázadás
és a forradalom társadalmi és egyéni okait vizsgálva az emberi lét alapvető
ellentmondására mutat rá: bár a világ abszurd és értelmetlen, az ember
szüntelenül törekszik a tisztánlátásra, az abszolút igazságra és szabadságra. De
létezik-e olyan lázadás, olyan erkölcsi és politikai létmód, amely e
leküzdhetetlen ellentétben is rendületlen alapot jelenthet? Camus gondolatmenete
erre a hozzáállásra tesz javaslatot.