Sohase volt jó az a nagy sietség Móra Ferenc máig a legkedveltebb klasszikus
írónk. Töretlen népszerűségét kimeríthetetlen mesélőkedvének, varázslatos
szókincsének és utánozhatatlan, kacagtató humorának köszönheti. A
történetszövés, az írás megunhatatlan varázslója ő, legyen szó gyermekkori
élményekről, adomákról vagy mesés történetekről. Elbeszéléseinek az olvasót
mosolyra fakasztó darabjait gyűjtöttük össze e kötetben, melyeket átsző csöndes,
kedves derűje; a válogatói szándék úgy gondolja, ránk férnek ezek a történetek.
Móra Ferenc biztos kézzel fogalmaz meg máig aktuális, már-már örök érvényű
igazságokat rólunk, hétköznapi, egyszerű emberekről, s a hatalomban ülő
nagyokról, a maga sajátos módján vésve emlékezetünkbe, hogy az előbbiek nem
olyan kicsik, és a nagynak látszók meg többnyire nem is olyan nagyok. Sőt. - No,
asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a görlicék? - Ki is sültek, ki is hűltek.
Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt lösz a kutyafejű barátja. A késfenés
mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy tudja csattogtatni a kést a fenőkövön,
hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali
papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, hogy az asszony alig tudott tőle
szót érteni Ali Patlidzsánnal, mikor odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban.
- Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e
már nagyon engem, az ő méltatlan barátját? - Vár ám, jó embör, mert már nagyon
éhös, még az idén nem övött török pecsenyét. - Mi-it beszélsz, te átkozott
méhnek tökéletlen gyümölcse? - Nem hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a
kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa
mög a gusztusát! - Héj, a sejtán hordjon el benneteket! - ordította el magát a
török és esze nála nélkül vitte ki a kontyát a Latrán utcából. - Ne te ne! -
kurjantotta el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából,
kezében a nagy görbe bicskával. - Hát tégöd tán a nyavalya tör, te asszony? -
Törje ki kendöt avval az ördögfajzotta barátjával együtt! Hát nem látta kend,
hogy fölkapta a konyhán a két sült görlicét, oszt elszaladt velük? - Hű, a
könyörgője ne lögyön annak a Mahomed hóna alul kihullott szurokrágónak! - eredt
inába a Pali az Alinak, dühösen forgatva a kezében a kardbicskát. Az utca végén
már majdnem beérte, mert a töröknek elfogyott a lélegzete. Egy kicsit hátra is
billentette a fejét, hátha csak figurázik az a kótyagos gyaur? - Csak legalább
az egyiköt! - emelgette a bicskát a gyaur, amint észrevette, hogy a töröknek
egyezkedő szándéka van. - Isten neki, a másikat vidd haza békességben, de az
egyiköt én öszöm mög, ha addig élök is! - Egyen meg tégöd a fekete ábrázatú
Harut és Marut angyal! - hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az
ő magyar barátja emberhússal élő dzsinn. Avval rúgott egyet magán és ereje
maradékával beugrott a várkapun.