A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól:
saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá,
egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a
Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi,
de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések,
egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel
gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos
halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik
Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz...
Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása,
melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció
utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez
visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.