A nyelvi gyök alapú névrégészet rávilágít arra, hogy a magyar nyelv jóval
korábban a Kárpát-térség nyelve volt, mintsem azt iskolai tanulmányaink során
megtudhattuk. Az 1870-től kialakított nyelvtudomány a magyar nyelvű népesség
bevándorlásának elméletét tette kizárólagossá, de ez az elmélet nem tudott
választ adni arra, hogy lehetnek óriási számban magyar nyelvi alapon nyugvó
földrajzi neveink. Ezt az ellentmondást fedik el a puszta személynévből
keletkezett és a törzsnévből létrejött névmagyarázatok, amelyek uralják
helyneveink etimológiáját. Ezzel párhuzamosan jelent meg a többnyire szláv
közszavakból való eredeztetés, illetve a kettő kombinációja, amelynek lényege,
hogy sok magyar helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, de a
név alapja szláv személynév volt. Az elmélet szerint a betelepülő magyarság
átvette a szlávok személyneveit, közszavait és abból hozott létre magyar
helyneveket. Ezek a magyarázatok nem csak helyneveink nyelvi eredetét kendőzik
el. Az indoeurópai nyelvészet másik lényege, hogy nem tár fel és nem ad meg
összefüggést a nevek között, nem tudja kimutatni a helynévanyag nyelvi
névbokrait. Vizsgálatai révén szinte minden név egyedi, egyedül fejlődött, nincs
összefüggése más nevekkel. Ezzel a megoldással a névanyagot nyelvi értelemben
szétszórja, nem adja meg a közös gyökereket és a nevek egymással való
kapcsolatát. Minderre a Helynévrégészet 1, és 2. kötet, és a bennük foglalt gyök
+ helynévképző(k) alapú vizsgálat eredményei rácáfolnak. A nevek a gyökök révén
szoros kapcsolatban vannak egymással, ez egyben utal arra is, hogy a névadók egy
közös nyelvet beszéltek. E nyelv gyökeiből indult a névadás, amely elsősorban a
földrajzi hely vagy elem egyedi, kidomborodó természeti tulajdonságait írja le,
így érthető meg, az a jelenség, hogy egymástól nagy távolságra fekvő földrajzi
helyek azonos, vagy nagyon hasonló nevekkel rendelkeznek ma is a
Kárpát-térségben.