Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha
nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat,
gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy
levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék
kalapdobozba. Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor
íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután
megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva
úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem,
vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy
már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim
olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.